I. A szervezet megnevezése és jellege
1.1. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Székelyudvarhely Városi Szervezete (továbbiakban Szervezet) a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (továbbiakban RMDSZ, illetve Szövetség), illetve az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezete (továbbiakban Széki/Területi Szervezet) keretén belül működő alapszintű önálló szervezeti egysége. 1.2. A Szervezet az RMDSZ országos bejegyzése alapján létrehozott és működő jogi személy. 1.3. A Szervezet székhelye Székelyudvarhely. 1.4. A Szervezet hivatalos bélyegzője magyar és román nyelven feltünteti a szervezet megnevezését. Belföldi és külföldi kapcsolatrendszerének fejléces okmányaiban a Szervezet neve magyar, román és angol nyelven szerepel.
II. A szervezet céljai
2.1. A Szervezet a székelyudvarhelyi magyar közösség érdekvédelmi, közképviseleti és érdekegyeztető társulása, melynek célja a nemzeti identitás védelme, megőrzése és fejlesztése, gazdasági, szociális esélyegyenlőség kivívása a szülőföldön maradás érdekében, elősegíteni a közösség önszerveződését, az anyagi és szellemi létfeltételek javítását. 2.2. A Szervezet tevékenységét a demokrácia és pluralizmus jegyében fejti ki és eggyüttműködik minden olyan demokratikus szerveződéssel, amely a város területén élő etnikumhoz tartozó közösségek érdekeit képviselik és a város előrehaladásához kívánnak hozzájárulni. 2.3. A Szervezet elfogadja az RMDSZ országos programját, amelyet a helyi közösség sajátos érdekeinek figyelembevételével valósít meg.
III. Eszközök
3.1. A Szervezet céljainak eléréséért igénybe veszi: 3.1.1. a helyi autonómia alkotmányos elve alapján megválasztott és működo helyhatósági szerveket, intézményeket 3.1.2. az országos parlamenti képviseletet, 3.1.3. a hazai társadalom alkotmányos és törvényes keretei által nyújtott valamennyi politikai és jogi eszközt, 3.1.4. valamennyi olyan hazai demokratikus politikai és társadalmi erot amely segít céljai elérésében, 3.1.5. a helyi öntevékeny szervezeteket. 3.2. A Szervezet tevékenyen részt vesz és képviselteti magát a Széki/Területi Szervezet, Hargita Megyei Szervezet, Kongresszus, Szövetségi Képviselők Tanácsa, Kulturális Autonómia Tanács, Szövetségi Állandó Tanács munkájában, javaslatokat terjeszt ezen testületek elé jelen Szervezet, a Széki/Területi Szervezet és a Szövetség tevékenysége és céljainak megvalósítása érdekében. A Szervezet tiszteletben tartja és végrehajtja a Széki/Területi Szervezet, Hargita Megyei Szervezet, Kongresszus, Szövetségi Képviselők Tanácsa, Kulturális Autonómia Tanács, Szövetségi Állandó Tanács döntéseit és nem határolja el magát e testületeknek, valamint a Szövetségi elnöknek e döntések alapján tett állásfoglalásaitól.
IV. Működés
4.1. A Szervezet, mint a Szövetség, illetve a Széki/Területi szervezet helyi szervezeteke, a Szövetségi Alapszabályzat 20 – 22 szakaszaiban, illetve a Széki Szervezet 6-os fejezetében foglaltak alapján működik, mint Székelyudvarhely város egyetlen RMDSZ szervezete.
V. A tagság
5.1. A Szervezet tagja lehet bármely román állampolgár, ha belépési szándékát írásban benyújtja, valamint eleget tesz a Szövetségi Alapszabályzat 12 – 16 szakaszaiban, illetve a Széki/Területi Szabályzat 5-ös fejezetében foglalt feltételeknek.
VI. A körzetek
6.1. Az egyéni tagok a Szervezeten belül, lakhelyüknek megfelelően körzetekbe szerveződnek. 6.2. A Szervezet 8 (nyolc) körzetből áll, a következőképpen: 1-es körzet tagjai a Rákóczi F., Élteto, Medence, Budvár, Sósfürdo, 1918. December, Malom, Csere, Kuvar, Domb, Imecs László, Keskeny, Berek sétány, Hársfa, Sziget, Kossuth L., Márton Áron tér, Városháza tér, Kőkereszt tér, Petőfi Sándor (bal oldala), Tomcsa Sándor, Tamási Áron ( a hídig), Rövid, Baróti Szabó Dávid, Cserehát utcák lakói. 2-es körzet tagjai a Szentimre, Szentjános, József A., Tompa László, Görbe, Petőfi S. (jobb oldala), Kornis Ferenc (a Villanytelepig), Eötvös József, Felső Tó, Tó, Villanytelep, Bethlen G. (a kórházig), Sarkantyú, Kút, Mihály udvar, Szűcs udvar, Iskola, Rózsa, Függetlenség 1-38, Fehér bejárat, Virradat, Szentjános, Tavasz, Testvériség, Lórántffy Zsuzsa, Bem, Zöld utcák lakói, Szeles Sándor, Móricz Zsigmond, Köves Hágó, Csalóka 3-as körzet tagjai a Bethlen G. (tömbházak), Kornis Ferenc a Villanyteleptol (tömbházak), Attila, Vár, Tábor, Gábor Á., Piactér, Kárpátok, Cekend, Kalonda, Szarkakő, Ady Endre, Solymossy, Pacsirta, Sport utcák lakói. 4-es körzet tagjai a Bethlenfalvi út, Fások, Búza, Gát, Strand, Ösvény, Gyümölcsfa, Aron Pumnul, Fecske, Lomb, Akácos, Bükkfa, Kobánya, Mikes K. utcák lakói. 5-ös körzet tagjai a Céhek, Kisköved, Ifjúság, Gyepes, Kovácsok, Verőfény, Fazekasok, Virágok, Téglavetők, Remete, Mórum, Tihadar, Győzelem, Függetlenség, Orgonafa, Vám, Fazekasok, Építok, Asztalosok utcák lakói. 6-os körzet tagjai a Tamási Áron (a hídig), Bányai János, M. Kogalniceanu, Benkő József, Küküllő, Dózsa Gy., I. Creanga, Wesselényi M., Nyírő József, Hunyadi J., Lejtő, Cseresznye, Szegfű, M. Eminescu, Megálló, Sétatér, Varga Katalin, Orbán Balázs, Méhek, Sólyom, Holló, Mező, Szombatfalvi, Sas, N. Balcescu, Kriza János, Kőrösi CS. S., Homoród, M. Sadoveanu, Bíró Lajos, Vásártér, Farcádi, Templom, Ugron Gábor utcák lakói. 7-es körzet tagjai a Forrás, Haáz Rezső, Kós Károly, Szabók, Cipészek, Győzelem utcák lakói. 8-as körzet tagjai a Kadicsfalvi út, Átjáró, Fenyő, Guttenberg, Rét utcák lakói. 6.3. A körzeteket az illető körzet közgyűlése által választott elnök, illetve háromtagú Elnökség vezeti. A mindenkori körzeti elnök a körzeti Elnökség tagja. 6.4. A körzeti elnökök munkáját az Elnökség másik két tagja segíti. Az Elnökség minden körzet esetében munkacsoportot alkot, az elnök vezetésével, amelynek feladatkörei a következőek: - folyamatos kapcsolattartás a körzet tagjaival,
- a körzet tagjainak folyamatos tájékoztatása,
- a körzet képviseletét a városi Választmányban a körzeti elnök biztosítja, akadályoztatása esetén pedig valamelyik elnökségi tag
- a körzet képviselete a Szervezet Közgyűlésein, a közgyűlésen résztvevő küldöttek vezetése
- tisztújítások, gyűlések megszervezése,
- tagdíjak begyűjtése,
- minden egyéb más feladat, amelyel a körzetet a Szervezet Választmánya felruházza.
6.5. A körzetek elnöksége havonta ülésezik. Gyűléseit a körzeti elnök hívja össze.
VII. Döntéshozatal
7.1. A Szervezet döntéshozó testületei: - - Közgyűlés
- - Választmány
- - Elnökség.
VIII. A közgyűlés
8.1. A Közgyűlés a szervezet legfelső döntéshozó testülete, amelynek az összetétele a következő: - - a Választmány tagjai,
- - a körzetek Elnökségeinek tagjai, illetve 2- 2 küldötte, az 1- es körzet esetében 4 küldött,
- - parlamenti képviselok, amennyiben nem tagjai a választmánynak,
- - városi, illetve megyei tanácsosok, amennyiben nem tagjai a választmánynak,
- - a városban működő ifjúsági egyeztető tanács, a Választmány 15 %- val egyenlő számú küldöttei,
- - a társult szervezetek által nevesített 3- 3 küldött.
8.2. A Közgyűlés évente egy alkalommal ülésezik, az illető év utolsó negyedében. A Közgyűlést az Elnökség határozata alapján a városi elnök hívja össze. Szükség esetén a Közgyűlés rendkívüli ülésre hívható össze a fentiek szerint. Minden második évben tisztújító Közgyűlést tartanak. 8.3. A Közgyűlés hatásköre: - - elfogadja a Szervezet cselekvési programját, illetve szükség esetén jóváhagyja annak módosítását,
- - elfogadja a Szervezet Működési Szabályzatát és módosítja azt,
- - dönt az elnök személyéről,
- - meghallgatja az elnök és az Elnökség éves tevékenységi beszámolóját,
- - meghallgatja a parlamenti képviselet, illetve megyei és városi tanácsosok beszámolóit,
- - meghatározza a Szervezet tevékenységének irányelveit,
- - dönt a polgármesterjelölt és az alpolgármester jelölt személyéről,
- - dönt a megyei, illetve városi tanácsosjelöltek megválasztásának módozatáról vagy személyéről,
- - dönt a frakcióvezető személyéről, amennyiben a szervezet elnöke nem vállal önkormányzati mandátumot,
- - meghallgatja és elfogadja az Elnökség pénzügyi beszámolóját,
- - ellát egyéb, a Szövetség, illetve a Széki/Területi Szervezet által meghatározott feladatokat,
- - kiépíti a város lakóival való közvetlen és intenzív kapcsolattartást,
- - meghatározza a Szervezet közösségi életét, illetve az új tagok bevonásának stratégiáját.
IX. A választmány
9.1. Két Közgyűlés közötti időszakban a városi RMDSZ Szervezetet döntéshozó testülete a Választmány. 9.2. A választmány összetétele: - - a Szervezet elnöke
- - a Szerzevet Elnökségének tagjai
- - a körzetek elnökei
- - parlamenti képviselet
- - a legutóbbi helyhatósági választásokon mandátumot nyert városi, illetve megyei tanácsosok 2- 2 képviselője – JAVASLAT – 3- 3 képviselő - JAVASLAT – a polgármester, amennyiben az RMDSZ ezt a mandátumot megszerzi
- - a városban muködő egyházak 1- 1 képviselője
- - a városban működő ifjúsági egyeztető tanács, a Választmány 15 %- val egyenlő számú küldöttei,
- - a társult szervezetek 1- 1 küldötte.
9.3. A Választmány kéthavonta rendes ülésekre gyűl össze minden második hónap utolsó csütörtökén. 9.4. Sürgős esetekben, a Választmány rendkívüli ülésekre hívható össze az Elnökség döntése alapján. 9.5. A Választmány hatásköre: - - az elnök javaslatára megerosíti az Elnökség tagjait
- - dönt a Szervezet rendezvényeirol, a Közgyulés és az Elnökség javaslatai és határozatai alapján, illetve azoknak megszervezésérol,
- - dönt a Szervezet más rendezvényeken való képviseletérol,
- - kezdeményezi, megszervezi és támogatja a lakosság tájékoztatását valamennyi problémakörben (gazdaság, gazdálkodás, jog, egészségügy, környezetvédelem, egyház, kultúra, oktatás stb.)
- - meghatározza az új tagok bevonásának akciótervét és annak kivitelezését,
- - végrehajtja a Szövetség, a Széki/Területi Szervezet, illetve a Közgyulés határozatait, vagy meghatározza a végrehajtás módozatait, illetve annak feleloseit,
- - egyéb, a Közgyulés által felruházott feladatok elvégzése,
- - egyéb, a Szövetségi Alapszabályzatban, illetve a Széki/Területi Szervezet Alapszabályzatában szereplo feladatok elvégzése.
X. Az elnökség
10.1. A Szervezet operatív vezetését az elnökbol és a 6 tagból álló Elnökség látja el. Az Elnökség havonta ülésezik. Szükség esetén az Elnökség tagjai rendkívüki ülésre hívhatók össze. 10.2. A megválasztott Elnök az alelnöki feladatköröknek megfeleloen javaslatot tesz az alelnökség tagjaira vonatkozóan. Az Elnökséget a közgyulés utáni elso válaszmányi ülésen erosítik meg. 10.3. Az Elnökség feladatai: - - biztosítja a Szervezet operatív vezetését,
- - végrehajtja a Választmány határozatati, illetve megszervezi azok végrehajtását,
- - megszervezi a Választmány és a Közgyulés üléseit,
- - megszervezi a körzeti gyuléseket, a körzetek Elnökségeinek segítségével,
- - indítványozza és összehívja a körzetek üléseit, amennyiben az akadályokba ütközik
- - képviseloket jelöl ki a körzetek rendezvényeire, gyuléseire,
- - folyamatosan kapcsolatot tart a körzetek Elnökségével és tájékoztatja oket,
- - megszervezi a Szervezet rendezvényeit, illetve tagjai sorából felelosöket jelöl ki a rendezvények lebonyolítására,
- - dönt a tagokkal való kommunikáció módozatairól,
- - dönt a szervezet bevételeinek felhasználásáról,
- - folyamatos tájékoztatókat szervez a helyi sajtó képviseloinek,
- - tagjai közül képviseloket jelöl meg a városi rendezvényeken való részvételre,
- - végrehajt más, a Közgyulés és a Választmány által átruházott feladatokat.
XI. A szervezet elnöke
11.1. A Szervezet Elnökét 2 (két) éves mandátumra a Közgyulés választja. 11.2. Az Elnök feladatai: - - képviseli a Szervezetet
- - összehívja a Közgyulést és a Választmányt az Elnökség határozatai alapján
- - vezeti a Közgyulés, Választmány és az Elnökség üléseit.
11.3. A Szervezet elnökére vonatkoznak a Szövetségi Alapszabály 21-es szakaszának h és i pontjai, valamint a 22-es szakaszban foglaltak. 11.4. Az elnök akadályoztatása esetén a Közgyulést, a Választmány, illetve az Elnökség üléseit az elnökség hívja össze többségi határozat alapján.
XII. Kizárás, kilépés
12.1. Az egyéni tagság megszunik: - - az egyéni tag halálával,
- - írásban bejelentett kilépésével,
- - tag kizárásával.
XIII. Tagsági díj, adomány
13.1. A Szervezet egyéni tagjai tagsági díjat fizetnek, amelyet a Szervezet Elnöksége határoz meg és amelyrol nyilvántartást vezet. 13.2. A tagdíj befizetésének bizonyítéka a tagsági könyv lepecsételése, illetve a tagdíj átvételét igazoló nyugta. 13.3. Az adományok azok a magán-vagy jogi személyek által, törvényes kereteken belül nyújtott pénzbeni juttatások, szolgáltatások, illetve javak, amelyek a Szervezet tevékenységét támogatják.
XIV. Záró rendelkezések
A jelen Működési Szabályzatban nem tárgyalt kérdésekben a Szövetségi Alapszabályzat arra vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
Elfogadva, 2007. december 7, Székelyudvarhely
|