Törvényhozásban
- • A villamosenergia és gáztörvény módosításának kezdeményezése azért, hogy a gázszövetségek által saját költségen épített szolgáltatási vezetékek értéke fölött jogilag a tulajdonos rendelkezzen, illetve a lehetőség megteremtése kárpótlásra azon földtulajdonosok számára, akiknek telkén villamos hálózatot építettek 1989 előtt.
- •
Az új szövetkezeti törvény végrehajtásának tisztázása, valamint olyan módosítás kezdeményezése, amely igazságot szolgáltat a nyugdíjasoknak és a tagságnak ott, ahol az újraszervezés nem törvényes keretek között történt.
- •
A közbeszerzési törvény módosítása a fölösleges bürokrácia kiiktatása és a visszaélések megszüntetése érdekében.
- •
A kézművesek törvénytervezetének véglegesítése és elfogadtatása, a kézműves kamara létrehozása és a hagyományos mesterségek oktatása céljából.
- •
Az RMDSZ által kezdeményezett új fejlesztési régiók törvényének támogatása és minden olyan kezdeményezés támogatása amely civil és szakmai szervezetek részéről történik.
Udvarhelyszéken
- • Követem a Kadicsfalva-Szenttamás-Szejke terelőút tervének véglegesítését és a gyors kivitelezést.
- • A Székelykeresztúrt elkerülő útszakasz (Fiatfalva-Telekfalva-Szederjes), amelyet Benyovszki Lajos polgármesterrel és Tánczos Barna államtitkárral kezdeményeztünk. egyik fontos megvalósítás lehet a következő ciklusban.
- • Tovább követem a 131 A útszakasz munkálatait, amely összeköti a Homoródmentét Erdővidékkel.
-
A Máréfalvi mintán - amelynek kezdeményezője voltam - szorgalmazok egy átfogó járdaépítési és a sáncok feljavítását célzó programot a térségben.
- • Fontos számomra, hogy a 2008. augusztus 30-ig elkészülő falusi villamosításokat célzó megyei pályázatban az udvarhely környéki települések szerepeljenek (A Sikaszó-Libán szakaszt már az idén folytatni kell).
- • Közösségfejlesztő egyesületek létrehozását támogatom ahol kettő vagy több önkormányzat együttműködése többszörös nagyságrendű összegek megszerzését jelentheti az EU-s pályázatok esetében.
- • Kezdeményezem az Udvarhely és térsége pólusfejlesztési tanulmány elkészítését a németországi GTZ támogatásával a sepsiszentgyörgyi példa alapján.
- • A gazdatársadalom érdekében szorgalmazom azt a kormányprogramot amely mikróvágóhidak építését teszi lehetővé és EU-s pályázatok elkészítését tej, hús és erdei gyümölcs feldolgozó egységek létrehozása számára.
- • Az erdőtulajdonosok számára a Libán magánerdő gondokságnál tevékenykedő fiatal munkatársammal az év végéig elkészítünk egy kézikönyvet az erdőgazdálkodási törvény és az új vadászati törvény helyes értelmezése céljából.
- • Munkatársaimmal dolgozunk egy termelő és értékesítő szövetkezet bejegyeztetésén melyen keresztül a folyók árterületén műveletlenül maradt földek energia növénnyel való betelepítését tesszük lehetővé.
- • Szorgalmazom a Székelyudvarhelyi Tanács döntését az URBANA modernizálása érdekében a kogenerálós (elektromos és hőenergia együtt termelése) bevezetése céljából (Javaslatomra Székelyudvarhely egyik közintézményében befejezés előtt van egy ilyen beruházás).
- • Végre Székelyudvarhelyen egy értelmes együttműködés alakítható ki a város új polgármesterével és a választott tanáccsal, így remélem, hogy a közös munka a város számára meghozza a várt eredményt 2008-2012 közt.
Hargita Megyében
-
• A megyei tanács energetikai szakembereivel közösen még az idén egy minden kistérséget átfogó előadássorozatot indítunk a megújuló energiaforrások népszerűsítése érdekében.
-
• Tovább követem a Hargita fürdői kaolinbánya bezárásának folyamatát
-
• Kezdeményezem a Madarasi Hargita és Hargita fürdő, Kiruly-Szeltersz fürdő térségek színvonalas felvonórendszerrel való összekapcsolás révév egy európai mércével mérhető turisztikai síparadicsom és gyógyfürdőtelep kialakítását
-
• Javaslatot nyújtok be a Hargita megyei Önkormányzatnak a testvér települési kapcsolatok kibővítésére - Felvídék, Kárpátalja, Újvídék, Burgenland és a Csángo-földi telepűlésekre gondolok azért, hogy az Európai Uniós támogatásokból határokon átnyúló közös programok és pályázatok segítségével a szociális kérdések, gazdasági kérdések, falutúrizmus, fejlesztési elképzeléseket az anyaországban és utódállamokban felgyűlt tapasztalatokat közösen hasznosíthassuk
-
• Fontosnak tartom a három területi szervezet és az új parlamenti csapat közt az együttműködés szorosabbá tételét
Erdélyben és a Székelyföldön
-
• Erdélyben azt tapasztaltam az RMDSZ megalakulása óta a több mint 17 megyében működő szervezete működését nehéz Kolozsvárról irányítani -összehangolni. Világosan látszik, hogy Erdély különböző régiói számára más-más megközelítést igényelnek olykor a döntések.
-
• Ha létezne egy Székelyföldi RMDSZ struktúra, egy Középerdélyi és egy Partiumi és annak tevékenységét a szövetségi elnöki hivatal hangolná össze a napi ügyvitel és a felelősségek letisztázása egyszerübbé válna. Javasolnám egy ilyen elképzelés vitára bocsájtását a választások után.
-
• A Székelyföldért Egyesület (amelynek statutuma kidolgozásán 2005-ben én is részt vettem) szervezői túl korán elfáradtak, és most a helyhatósági választások után térségenként hozzák létre az önkormányzati szövetségeket. A megoldás egy közös Székelyföldi Önkormányzati Szövetség lenne – koordinálva egy önálló, a Székelyföldért felelő RMDSZ-alelnök által. Ki lehet és ki kell építeni azokat a struktúrákat – a majdani autonóm terület minisztériumait (az oktatás és kultúra, az ipargazdaság, a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés, a turisztika, az adminisztráció és az egyházügy területén lenne ezekre szükség) – amelyek már a 2008-2012 ciklusban felkészülnek a majdani fejlesztési régió összehangolt cselekvési programjainak kidolgozásával.
Sajátos kérdéseink megoldása csak így lehetséges.A Székelyföld vita kapcsán a határozottabb fejlődés haladás érdekében a humán erőforrásaink értelmesebb kihasználásáért a következőket javasoltam:
a.) Kutatási, fejlesztési, technológiai parkok létrehozása a Sapientia Egyetem illetve a Babes-Bolyai kihelyezett tagozatai mellett (törvényes keret van rá) például:
-
• Székelyföldi Turisztikai Fejlesztési Központ (Gyergyószentmiklós).
-
• Vidékfejlesztés, környezetvédelem (Csíkszereda).
- • Újrahasznosítható energiaforrások (Energiaház – Marosvásárhely).
-
• Agráripari park (Nyárádszereda).
- • Technológiai és innovációs park (Erdőgazdálkodás, nem fémes anyagok)– Székelyudvarhely.
-
• Innovációs park (Bioenergia, élelmiszeripar)– Sepsiszentgyörgy.
b.) Közbirtokosságok Székelyföldi Szövetsége – Fatőzsde létrehozása.
c.) Szövetkezetek Székelyföldi Szövetsége – az Erdély-részi ) Hangya szövetkezet mintájára (törvényes keret adott erre).
d.) Székelyföldi Vállalkozók Szövetsége
-
• egy nemzetközi mércével mérhető közös kiállítási komplexum létrehozása.
-
• közös megjelenés a Bukaresti és Budapesti nemzetközi vásárokon.
-
• közös standok nagy európai vásárokon (részvételi keret adott).
e.) A „kaláka” mozgalom (Székelyföldi gyógyfürdők gondozása) bővítése, szinvonalas gyógyfürdő hálózat kiépítése.
Nem egymással kell elsősorban versenyezzenek a térségek, mert ezáltal lemaradunk, hanem kiegészítve egymás elképzeléseit, közösen kell az ország más régióival felvenni a versenyt.
|